Jogszabály alapján a birtokost birtokvédelem illeti meg, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják, vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják.
Továbbá fontos szempont, hogy a birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti. Amennyiben birtokvédelmi igényt szeretnénk érvényesíteni, úgy jegyzőhöz, illetve bírósághoz tudunk fordulni, valamint birtokviták esetén az erre szakosodott cégek is tudnak segíteni.
A példa kedvéért együk fel, hogy jogosultak vagyunk birtokolni valamit és ezt beleegyezésünk nélkül, akaratunk ellenére elveszik tőlünk: ilyen esetben megvalósul a birtoksértés. Birtoksértő magatartásnak minősül az, ha ellehetetlenítik számunkra az általunk birtokolt dolog rendeltetésszerű használatát.
Birtokvitás esetekben célszerű elkerülni a pereskedést, ebben pedig az erre szakosodott biztonsági cégek tudnak támogatást nyújtani.
Amennyiben jegyző kerül bevonásra, úgy az ő eljárási határideje 15 nap – ennyi idő alatt hozza meg döntését a vitás esetet illetően. Gyakran megesik, hogy szemle keretein belül kimegy a birtoksértés helyszínére, és megállapítja, hogy valóban megtörtént-e a panaszos által bejelentett cselekmény. Ilyenkor sor kerülhet személyes meghallgatásra is, melyről jegyzőkönyv készül.
A jegyzői határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, vagyis azonnal végrehajtható, azonban bíróság előtt támadható jogszabálysértésre való hivatkozással. Fontos tudni, hogy a jegyző előtt az eljárást csak a birtoksértést követő egy éven belül indíthatjuk meg, egy év elteltével közvetlenül a bírósághoz kell fordulnunk.
A bíróság a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt, tehát megvizsgálja a körülményeket és azt, akinek a magatartása jogsértő, az eredeti állapot helyreállítására, vagy a zavaró magatartás megszüntetésére kötelezi.