Idén egy igazán nem mindennapi helyszínen, a Nemzeti Múzeumban került megrendezésre a tizedik Biztonságpiac Konferencia és Kiállítás. A rendezvényen a biztonsági szakma számos szereplője képviseltette magát, így ismét egy helyen gyűltek össze az állami és magánbiztonsági ágazat, valamint a védelmi ipar szereplői.
Az előadások során, a magánbiztonság aktuális és jövőbeni helyzete mellett, az utóbbi időben a mainstream médiába berobbanó mesterséges intelligenciáról és annak biztonsággal való kapcsolatáról is szó esett.


A számos kiállító között a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. bemutatta az Augmented Reality Geographic Board (kiterjesztett valóság) rendszerét, aminek a segítségével gyorsan lehet hadműveleti helyzeteket 3 dimenziós térben megjeleníteni. A konferencia résztvevői maguk is kipróbálhatták ezeket az eszközöket, így betekintést kaphattak a jövő hadviselésébe.